Pedagógusaink
Gondos anyaként tudjuk, hogy a legnagyobb kincs a gyermek, így a legnagyobb odaadás mellett gondoskodunk minden nálunk táborozó Kis Manóról – hogy Ti, kedves szülők nyugodt szívvel köszönhessetek el tőlük minden reggel.
csodálatos pedagógusainkat!
Bölkény Ágnes
Logopédus, gyógypedagógus, óvodapedagógus
2016-ban végeztem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán pszichopedagógia szakos gyógypedagógusként és logopédusként. Még ebben az évben elkezdtem logopédiai tevékenységem óvodapedagógusi munkám mellett. Jelenleg két óvodában dolgozom gyógypedagógusként illetve logopédusként. Munkám hivatásomnak tekintem, Véghelyi Balázs szavaival: „Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni.” A Manó Táborral régi álmom vált valóra, ahol mindannyian a ránk bízott gyermekekért dolgozunk, élményekbe ágyazott tanulással, játékkal tesszük felejthetetlenné a táborban töltött napokat.
Nagy-Kormos Réka
Óvodapedagógus
Már egészen fiatalon szerettem a gyermekek között tartózkodni, mivel pedagógus családban nőttem fel, így nem volt kérdés számomra, hogy az egyetemi tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési karán végezzem el óvodapedagógia szakon 2014-ben. Friss diplomásként Budapesten dolgoztam, az ott szerzett tudás és tapasztalat meghatározó volt számomra, amit azóta is kamatoztatok a munkám során. 2018-ban hazaköltöztem Debrecenbe és itt folytattam a pedagógusi pályát, majd családot alapítottam. 2 tündéri kisfiú anyukája vagyok. Hiszem, hogy úgy kell szeretni a gyermekeket, ahogyan szeretném, hogy az én gyermekeimet is szeressék.
Medve Ildikó
Óvodapedagógus, DSZIT-pedagógus
Óvodapedagógus diplomámat 2006-ban a DE Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán szereztem. 2014. óta dolgozom óvodában, jelenleg is. Debrecenben élek családommal. Két csodálatos gyermeket nevelünk a párommal. A tavalyi év után ismét örömmel bővítem a Manó tábor csapatát, hogy minél élménydúsabban és sokrétű ismerettel tudjam az óvodás és kisiskolás korú gyermekek fejlesztését megvalósítani szenzoros mozgással, mesékkel, dalokkal és sok-sok játékkal.